Vadászgörények

Egy ideig kint kellett lakniuk a kertben, mert visszaköltözve a szüleim nem akarták, hogy bent legyenek. Anyám elutazott, igy bevihettem őket magamhoz.

Varrtam nekik egy nagy és meleg iglut, fekete-fehér kockás anyagból és vastag szivacsból.

Másfél hónapig voltam itthon, és a görik ezidáig az igluban aludtak, és szinte egész nap benne voltak. Biztos jó meleg volt, mert az idő sajna nem volt az, de azért nem volt nagyon hideg, ha visszagoldolunk a tavalyi télre.

 itt egy kedves kis kép, amin látszik, milyen fitt a fiatalúr :-D

 Le is voltak takarva több réteggel, igy nem fázhattak meg. Sajnáltam, hogy kint vannak, de sokszor behoztam őket a lakásba, hogy játszhassunk. Órákon át ugráltak le az ágyról - fel az ágyra, be az ágy alá, ...stb.

Na mi van???

Igen Anya? Nem, nem én voltam....

 Aztán november végén már el is költöztünk a görikkel egy új helyre, albérletbe. Ez a getto közepén volt, ezért először féltem, hogy lesz valami gond a környékkel, de semmi baj nem volt a két hónap alatt, amit ott töltöttem. Egy nagy szobában laktunk a fiúkkal, és mindennap kint voltak sokáig, persze itt is ment a WC-kefe rablás, meg a konyhapult mögé bújás, sőt, még a tűzhelybe is be tudtak bújni.

 Na végre rólam is egy kép...hm..anya?!

Itt végre kiélvezhették, hogy görénykék, ugráltak, makogtak, rohangáltak, egymást ütötték, harapták. Merthogy elérkeztünk az ivarzási időszakhoz, a srácaim férfivá váltak. Állandó harc ment azért, hogy ki a főnök. Huthi, a kis albi volt a domináns mindig is. Kicsit vadabb is a tekintete, én mindig is tudtam, hogy ő a főnök. Persze csak Anya után...

December 3-án ismertem meg a páromat, Petit, és januárban elutaztunk egy hétre Dániába. Ezalatt a drága kisöcsém, és akkori barátnője vigyáztak az állatkáimra.