Szerencsére Anyáék is megnyugodhatnak, nincs semmi bajom. Csak bibis lett a lábam, amikor leestem a ketrec emeletéről. Nem sírtam, hisz nagy lány vagyok :-)
Kaptam egy szurit, Anya szerint ettől majd nem fáj, hát igaza lett...repülőőőőőők :-D
Újra tudok önfeledten ugrálni meg bohóckodni a társammal, Straskyval.
Azért volt néhány pont, amikor sírni akartam. A dokibácsi egy tűvel szurkálta a gerincemet. Amikor megrezzentem, örültek... biztos akkor jót jelent, de hamarabb is befejezhette volna, mert nem volt jó érzés, hogy bökdös. De kibírtam. Igaz egyszer azért megharaptam a dokibácsit, aztán Anyunak kellett lefognia, nehogy tovább harapdáljam az ujját :-)))
Ma már nagyon jól érzem magam, még tegnap este kaptam egy nagyon finom tápot, hmmm nyammi, tényleg fini volt. Meg is ettük este, ma reggel meg még nem kaptam abból a finomságból. De Anya megígérte, hogy később Apa fog majd adni belőle, jó sokat :-D
Most elköszönök, mert elfáradtam, hiszen már vagy fél órája fent vagyok, egy örökkévalóság :-)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.